Ugrás a tartalomra
Lejátszó

Robotzsaru (2014) – Online film adatlap

Sci-Fi, Akció, Bűnügyi • 121 perc
“A bűnnek új ellensége van.”

Bevezető

Detroit, 2028. A robottechnológia monopóliuma egy nemzetközi óriáscég, az OmniCorp kezében van. Különböző harci drónjaikat sikerrel használja a hadsereg a tengerentúlon már évek óta - ez pedig sok milliárdos profitot jelent a cég számára. Az OmniCorp fejesei úgy döntenek, hogy hazai fronton is csatasorba állítják egyébként sokat vitatott technológiájukat, és erre nem sokkal később remek lehetőség adódik. Amikor Alex Murphy - a szerető férj és apa, valamint remek zsaru, aki mindent megtesz azért, hogy elsöpörje a bűnözést és a korrupciót Detroit utcáiról - súlyosan megsérül szolgálat közben. Az OmniCorp benne látja meg a lehetőséget, hogy létrehozzanak egy félig ember, félig robot rendőrtisztet. A vállalat álma, hogy minden városban szolgáljon egy Robotzsaru, ennek köszönhetően pedig további milliárdok kerüljenek a részvényesek számláira. Egy dologgal azonban nem számoltak: a robottesten belül továbbra is egy ember rejtőzik, akik igazságot akar szolgáltatni minden áron!

José Padilha
Rendező
Robotzsaru
Robotzsaru
Robotzsaru
Robotzsaru
Robotzsaru
Robotzsaru

Mit érdemes tudni erről a filmről?

A Robotzsaru (eredeti cím: RoboCop) 2014-ben jelent meg.

A játékidő 121 perc, rendező: José Padilha.

Ha nincs ötleted, nézd meg a toplistákat és az ajánlókat is a FilmDepo-n – pár kattintás és megvan a következő filmed.

Főszereplők

Joel Kinnaman
Joel Kinnaman
Alex Murphy / RoboCop
Gary Oldman
Gary Oldman
Dr. Dennett Norton
Michael Keaton
Michael Keaton
Raymond Sellars
Abbie Cornish
Abbie Cornish
Clara Murphy
Jackie Earle Haley
Jackie Earle Haley
Rick Mattox
Michael Kenneth Williams
Michael Kenneth Williams
Jack Lewis
Jennifer Ehle
Jennifer Ehle
Liz Kline
Jay Baruchel
Jay Baruchel
Tom Pope
Marianne Jean-Baptiste
Marianne Jean-Baptiste
Chief Karen Dean
Samuel L. Jackson
Samuel L. Jackson
Pat Novak

Talán ez is érdekelhet

Druidák alkonya
3.1

Druidák alkonya

A halál katonái
6.4

A halál katonái

Greenland: Az új menedék
6.6

Greenland: Az új menedék

R.I.P.D. 2: - Szellemzsaruk 2.: A pokol ébredése
6.3

R.I.P.D. 2: - Szellemzsaruk 2.: A pokol ébredése

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
7.5

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

Sikoly 7
6.0

Sikoly 7

Féktelen harag
5.5

Féktelen harag

Mesterséges kegyelem
6.7

Mesterséges kegyelem

Druidák alkonya
3.1

Druidák alkonya

A halál katonái
6.4

A halál katonái

Greenland: Az új menedék
6.6

Greenland: Az új menedék

R.I.P.D. 2: - Szellemzsaruk 2.: A pokol ébredése
6.3

R.I.P.D. 2: - Szellemzsaruk 2.: A pokol ébredése

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet
7.5

Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet

Sikoly 7
6.0

Sikoly 7

Féktelen harag
5.5

Féktelen harag

Mesterséges kegyelem
6.7

Mesterséges kegyelem

A hozzászólások megtekintéséhez és írásához jelentkezz be.